Angol pub belülről

Amikor már célegyenesre fordult életem első angliai utazása, akkor rájöttem, hogy – naná, mit is várhattam volna mást – elsősorban az angol gasztro érdekel. Na, erre mindenki közölte velem, hogy olyan márpedig nincs. Némileg elkenődtem, mert bár ezt eddig is tudtam, titkon mégis azt reméltem, hogy valami nagyon jól őrzött titok azért csak előkerül, ha az ember személyesen odamegy. Mondjuk egy angol pub mélyéről…

 

Íme az angol pub!

“A” pub egy Cambridge melletti kis településen van. Fulbornban. Merthogy vidéki angol pubra vágytam, olyanra, ahol turista nem igen fordul meg. Na, a The Six Bells Fulbornban pont ilyen.

Hétfőn délután fél ötkor például még zárva van.

Így aztán jártunk egyet a környéken, és mikor ötkor farkas éhesen beestünk végre az angol pubba, közölték, hogy a konyha majd csak hatkor nyit.

Szóval volt egy óránk, hogy alaposan áttanulmányozzuk az étlapot. Gondosan válogattunk sört is, aztán amikor mindennel megvoltunk, odavonultunk a pulthoz rendelni. És mivel a házigazdám nem volt hajlandó bekuncsorogni engem a konyhára, kénytelen voltam magamnak intézni egy konyhavizitet.

A séf és a segéderő kedvesen körbemutogatott mindent, megengedték, hogy készítsek pár képet. De az nem tűnt jó jelnek, hogy fél órával a nyitás előtt a konyha tök üres volt…

Tradíció és lokális alapanyagok

A több, mint 600 éves pubban úgy gondolják, hogy a helyi termények a legalkalmasabbak az ételkészítésre, így aztán, ami a tányérunkra kerül majd, szezonális és jó eséllyel néhány mérföldön belül termett.

Igyekeztünk úgy rendelni, hogy a lehető legtöbb és legjellemzőbb ételt kóstolhassuk. Volt fish & chips borsópürével, máj-bacon-hagyma krumplipürével és nyulas, vadas pie & chips.

Természetesen ez nem fine dining, nem is vártam semmi különleges vibrálást, ízorgiát. Kicsit több sót viszont igen…

Érdekes volt, hogy az ételekhez nem savanyúságot kínálnak, hanem teljesen egyszerű párolt zöldségeket: sárgarépát, paszternákot és kelkáposztát. A gyökérzöldségeket errefelé gyakran csak tisztára mossák, de nem pucolják meg.

A pitébe töltött hús sajnos meglehetősen száraz volt, az viszont eszméletlenül bejött, hogy a chipset – azaz a sültkrumplit – általában malátaecettel finoman meghintve eszik.

Ha a pub kaja nem is feltétlenül az évszázad gasztroélménye, a mennyiségre semmiképp nem lehet panasz. Desszertből is a két legjellegzetesebbet választottuk – sok kanállal, mert a fejenkét egy desszert már semmiképp nem fért volna belénk.

Az almás, feketeribizlis hájas puding tetején az itthoninál hígabb, ízben is visszafogottabb, érezhetően keményítős vaníliasodó díszlett. A savanykás alma kitűnt az alapvetően jellegtelen, enyhén fahéjas pudingból. Érdekes, hogy minél többet evett belőle az ember, annál inkább szerethetővé vált. Nem lett több íze, de valahogy egyre kevésbé is hiányzott.

Az est fénypontja mindenképpen a Sticky Toffee Pudding volt Toffee öntettel és fagyival. Durván émelyítő, ragacsos valamit vártam, ehhez képest sikerült olyan egyensúlyt teremteni, ami megmutatta a toffee finomságát, mégsem ragadt össze az ember szája rögtön. Sőt, valójában később sem. Állítólag ritka, hogy ez így sikerüljön, gyakoribb az émelyítő ragacsosság.

Tudtad? A Sticky Toffee Pudding tésztájában datolyapüré és fekete treacle is van. A fekete treacle majdnem olyan, mint a melasz, csak kicsit lágyabb az íze.

Tetszett? Kövesd a KóstolóKommandót a Facebookon és az Instagramon!



Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: