Mostiček – ilyen egy szlovén országúti fogadó

Azt gondolná az ember (de ha az ember nem is, én bizony azt gondoltam), hogy egy falu határában álló, szlovén országúti fogadó azért mégsem okoz majd gasztro-katarzist. Szerencsére tévedtem.

[ngg_images source=”galleries” container_ids=”1″ exclusions=”4″ display_type=”photocrati-nextgen_basic_thumbnails” override_thumbnail_settings=”0″ thumbnail_width=”240″ thumbnail_height=”160″ thumbnail_crop=”1″ images_per_page=”20″ number_of_columns=”3″ ajax_pagination=”1″ show_all_in_lightbox=”0″ use_imagebrowser_effect=”0″ show_slideshow_link=”1″ slideshow_link_text=”[Diavetítés indítása]” order_by=”sortorder” order_direction=”ASC” returns=”included” maximum_entity_count=”500″]

Első benyomás, amin leginkább csak röhögni lehet

– legalábbis, ha elhatároztad, hogy azért sem fogod menekülőre

Képzeld el egy dezodorral vastagon befújt férfihónalj szagát mondjuk egy laza, rövid sprint után. Semmi kellemetlen, de a felhevült test még erőteljesebbé teszi az amúgy sem szűkmarkúan mért dezodor illatát. Megvan?

Ok, akkor most képzeld el, ahogy egy nagy adag, jóféle füstölt kenyérszalonna sül a lábosban, bőszen eresztve magából a jóféle zsírt. Már az illat is képes megülni a gyomrod. Ez is megvan?

Na, akkor most képzeld el a kettőt együtt! 🙂 Pont ilyen szaga volt az étteremnek, amikor először beléptem.

Aztán a szagok azonosítása után jött a vizuális élmény. Még inkább a vizuális sokk. A falak zsúfolásig tele egy meglehetősen termékeny, ám nem sok ízléssel megáldott piktor munkáival, mellettük pedig trófeának elkészített műanyag halak tömkelege. Mindez zöldes Tuborg-világítással sejtelmesebbé varázsolva. A két fő attrakció mellett pedig mindaz a régi népi kellék, amit csak egy ócskapiacról be lehet gyűjteni: petróleumlámpák, rokka, háziszőttesek, bő száz éves járom, és fából készült szuvenyírtőrök.

Szóval a hely elsőre egy vizuális- és illatkatasztrófa.

De a dolgok jobbra fordulnak

A sarokban lévő két szimpatikus asztal közül a kisebbiket választottuk. Ehhez pont le tudtunk ülni négyen (valójában három és felen: három felnőtt és egy ötéves) – ezer szerencse, mert a másik amúgy is foglalt volt. Hamarosan már ott is állt mellettünk a világ egyik legjobb pincére, picivel később pedig már négy limonádéval állt az asztalnál. A házi limonádéban rengeteg citrom volt hozzáadott cukor, vagy bármi édesség nélkül. Igen, nagyon, nagyon savanyú volt. 🙂 Pavlov tapsikolt volna, ha látta volna, hogy fél korty után micsoda nyálcunami indul útjára a szánkból.

Tanácstalanul lapozgattuk ide-oda a szlovén étlapot. Nem mindenhol segített az angol fordítás sem. Annyit tudtunk, hogy valami nagyon jellemzően helyit szeretnénk, de mégis mit enne itt a szomszéd tűzoltóörsről ebédszünetben betérő hős szlovén tűzoltó? Még szerencse, hogy a felszolgáló pikk-pakk az asztalunknál termett. Ajánlott egy kétszermélyes tálat, amin gyakorlatilag mindenből szerepelt egy kicsi, így végig lehetett kóstolni az ételek javát. Nagyon megörültünk neki, mondtuk, hogy akkor ez kettőnknek és az ötévesnek biztosan jó lesz, pláne, hogy egy tál salátát is ajánlott hozzá a pincér. Amikor azon kezdtünk tanakodni, hogy mit egyen a harmadik, akkor a felszolgáló hirtelen közbeszólt: eszünkbe se jusson még valamit rendelni, bőven elég lesz a kétszemélyes tál salátával mindannyiunknak. A fiúk kellően hitetlenek voltak, és azért rendeltek egy-egy tányér húslevest is, és kiegészítésnek egy adag sült babot is.

A pincér javasolta, hogy talán jobb volna, ha átülnénk a hatszemélyes asztalhoz, hogy egyáltalán elférjünk. 🙂 Le is vette gyorsan a foglalt táblát a szomszéd asztalról, és kedvesen átpakolta a limonádékat. Aztán a fölösleges terítékeket leszedte az asztalról, hogy biztosan elférjen minden… Itt azért már nagyon röhögtünk, hogy mégis mekkora lehet a kétszeméyes Szlovéniában?

Azok az ételek…

A húsleves nagyon egyszerű volt, de mégis tartogatott egy kis meglepetést. Azt tippelem, hogy a húst először megpirították faszénen, és aztán kezdtek el belőle levest főzni. Egészen különleges ízű, aranyló leves volt.

A leves után megjelent a felszolgáló egy kosár lepénnyel. Faszénen sült, illatos, ízes, pihe-puha bárányfelhő-lepénnyel. Ellenállhatatlan volt!

Aztán megérkezett a tál, melyet teamécsesekkel tartottak melegen. (Itt jegyzem meg még egyszer, hogy egy faluszéli, országút menti étteremben történt mindez. 🙂 ) Végül megérkezett a hatalmas tányér saláta. Itt éreztem némi csalást, mert az én fogalmaim szerint saláta csak a tányér közepén volt, amit aztán faszénen sült paprika vett körül, mint egy kerítés. A kerítésen kívül pedig nyolc, tojásnyi halmokba rendezett kőrözött-szerű és egy másik fajta túrókrém kerítette be a salátát. Ha nem lettünk volna nagyon éhesek, már a lepénnyel ez elég lehetett volna háromésfelünknek egy könnyű ebédnek. De – lévén, hogy rég volt már ebédidő – mi éhesek voltunk.

Így aztán nagy várakozással estünk neki a tálnak: kétféle saslik, kétféle kolbász, csevapcici, plieskavica, natúr sült tarja, a tányér szélén egy kupac szeletelt fehérhagyma, mustár és zakuszka  – minden húsból kettő persze. Egy egész hadsereg jóllakott volna vele.

És ez volt az a pont, amikor kifejezetten jól jött az édesítés mentes limonádé – még a fiúknak is, akik azért igencsak vadnak tartották így, savanyúan.

Aki az ételek láttán érez némi zavart az erőben, az nem téved nagyot. A hatalmas faszenes tűzhely mestere ugyanis nem szlovén, hanem egy szerb séf.

 

A gasztro-katarzishoz egyébként nagyban hozzájárult a húsok minősége. Megint hangsúlyoznom kell, hogy nem egy szlovén fine dining, netán Michelin-csillagos étteremben ettünk, tehát feltételezhetjük, hogy az itt felhasznált húsok minősége teljesen átlagos volt. Bár ez lenne itthon az átlag…

 

 

Web: Mostiček Hostel
Facebook: https://www.facebook.com/mosticekhostelzbilje/
Cím: Mostiček Hostel Zbilje 47c, Medvode – Szlovénia

 



Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: